Kecskeméti Gábor
Janus Pannonius és a humanista irodalmi hagyomány

Janus Pannonius és a humanista irodalmi hagyomány, szerk. Jankovits László, Kecskeméti Gábor, Pécs, JPTE, 1998, 131 l.

A konferencia, amelynek tanulmányait a kötet közzéteszi, a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézete, a Baranya Megyei Közgyűlés, Pécs Város Önkormányzata, a Janus Pannonius Tudományegyetem és a Pécsi Püspökség pártfogásával, támogatásával jött létre 1997. május 23–25. között, Janus halálának 525. évfordulója alkalmából; e támogatásnak köszönhető az is, hogy a tanulmányok egy évre rá megjelenhettek. A kötet először a Janus Pannoniusszal kapcsolatos tanulmányokat tartalmazza, majd a kortársaival és a későbbi humanista irodalommal foglalkozó előadások írott változatai következnek.

A kötet kétféle elektronikus változatban is elérhető:



Publikációk lekérdezése
Kecskeméti Gábor művei között műfajuk és nyelvük szerint kereshet, a találatokat szűkítheti a megjelenési évek vagy a cím tetszőleges kulcsszavai szerint. A kívánt feltételeknek megfelelő publikációk adatai mellett az azokra mutató hivatkozások összesített száma is megjelenik. A hivatkozó tanulmányok részletes adatai is megjeleníthetők.
Hivatkozások lekérdezése
Meghatározhatja, hogy mely időszakból kíváncsi azokra a független hivatkozásokra, amelyek Kecskeméti Gábor műveire mutatnak. Megjelenítheti vagy csak a kívánt időszak hivatkozásainak összegzett számát, vagy a hivatkozó tanulmányok adatait is, vagy ezek mellett a hivatkozott művekre mutató kapcsolatokat egyenként is.
Publikációk letöltése
Kecskeméti Gábor publikációi általában teljes szövegükben is elérhetők. A teljes szöveg többnyire PDF fájlokban olvasható. A honlapon közzétett összes PDF fájl PDF/A formátumú (pontosabban: megfelel a PDF/A-1b előírásoknak), tehát hosszú távú megőrzésre készített változat, továbbá minden esetben szabad szöveges keresésre is alkalmas (vagy egyrétegű, szöveges kiadói változat, vagy olyan kétrétegű fájl, amely a fakszimile alatt szövegréteget is tartalmaz).