Kecskeméti Gábor
Neolatin irodalom Európában és Magyarországon

Neolatin irodalom Európában és Magyarországon, szerk. Jankovits László, Kecskeméti Gábor, Pécs, JPTE, 1996, 230 l.

A Pécsett 1996-ban, 1997-ben és 2000-ben rendezett három konferencia és az azok előadásait megjelentető három tanulmánykötet a Janus Pannonius-hagyományok pécsi ápolásának történetében együttesen talán az 1972. évi konferenciához és annak 1975-ben Kardos Tibor és V. Kovács Sándor által publikált tanulmánykötetéhez mérhető jelentőségű állomás.

Az első kötet nagyrészt a
Neolatin irodalom Európában és Magyarországon címmel 1996. május 24–26-án Pécsett megrendezett konferencia előadásait tartalmazza. A magyar reneszánszkutatók konferenciáján elhangzott 21 előadás közül 16-nak írott változatát sikerült közlésre megszerezni. A konferencia előadásai mellett a szerkesztők örömmel vették az itt megjelenő három új Janus Pannonius-tanulmányt is: így került be a kötetbe Ritoókné Szalay Ágnes, Mayer Gyula és Török László munkája. A kötet elején a Janus-tanulmányok állnak; a következő rész a magyarországi neolatin irodalom három évszázadának korpuszával, szöveghagyományával és európai kapcsolataival foglalkozó munkákat tartalmazza; ezekhez csatlakoznak a kötetet egésszé kerekítő, részint a neolatin hagyomány hatását a 20. századig kísérő, részint az emblematikus ábrázolásokkal, jelképekkel, képekkel foglalkozó tanulmányok. A tanulmánykötet 1996. november 14-én jelent meg, a pozsonyi Erzsébet Tudományegyetem Pécsre helyezésének 75. évfordulója alkalmából rendezett tudományos ülésszakra időzítve.

A kötet elektronikus változatban is
elérhető (szöveges PDF).


Publikációk lekérdezése
Kecskeméti Gábor művei között műfajuk és nyelvük szerint kereshet, a találatokat szűkítheti a megjelenési évek vagy a cím tetszőleges kulcsszavai szerint. A kívánt feltételeknek megfelelő publikációk adatai mellett az azokra mutató hivatkozások összesített száma is megjelenik. A hivatkozó tanulmányok részletes adatai is megjeleníthetők.
Hivatkozások lekérdezése
Meghatározhatja, hogy mely időszakból kíváncsi azokra a független hivatkozásokra, amelyek Kecskeméti Gábor műveire mutatnak. Megjelenítheti vagy csak a kívánt időszak hivatkozásainak összegzett számát, vagy a hivatkozó tanulmányok adatait is, vagy ezek mellett a hivatkozott művekre mutató kapcsolatokat egyenként is.
Publikációk letöltése
Kecskeméti Gábor publikációi általában teljes szövegükben is elérhetők. A teljes szöveg többnyire PDF fájlokban olvasható. A honlapon közzétett összes PDF fájl PDF/A formátumú (pontosabban: megfelel a PDF/A-1b előírásoknak), tehát hosszú távú megőrzésre készített változat, továbbá minden esetben szabad szöveges keresésre is alkalmas (vagy egyrétegű, szöveges kiadói változat, vagy olyan kétrétegű fájl, amely a fakszimile alatt szövegréteget is tartalmaz).