Az utóbbi időben mind a német, mind a magyar történetírásban fokozódó érdeklődés tapasztalható a 16. századi török szultáni tolmácsok iránt. E dragománok egytől egyig renegátok voltak, s a szeráj alkalmazásában álltak. Lengyelt, magyart, görögöt, osztrákot, németet egyaránt találunk köztük. Nem közönséges tolmácsnak kell őket elképzelnünk, inkább a török udvar követei, diplomatái voltak Európa-szerte; otthon, Isztambulban pedig feladataik közé tartozott a külföldi követek fogadása, beszédeik fordítása a szultáni tanácsban, a dívánban, valamint a politikai információk adásvétele a szó szoros értelmében.

Az előkelő lengyel nemesi származású Ibráhim dragománt – keresztény nevén Joachim Strasst – az teszi számunkra különösen érdekessé, hogy Dudith András első feleségének, Regina Straszównának közeli rokona, feltehetőleg a nagybátyja volt. Dudith András különös sógorsága egy-egy említés erejéig feltűnik Franz Babinger és Matuz József turkológiai munkáiban, valamint Lech Szczucki egyik Dudith-tanulmányában, nagyobb figyelmet azonban senki sem szentelt neki, Magyarországon pedig szinte teljesen ismeretlennek mondható. A gyér számú adatból persze nem lehet, nem szabad messzemenő következtetéseket levonni, de talán mégis érdemes megismerni és szembesíteni ezeket az adatokat, hiszen Dudith életpályájának döntő fordulójával, házasságával és a római katolikus egyházzal való szakításával kapcsolatosak.

Dudith András pécsi püspök 1565 márciusában érkezett először a lengyel udvarba mint az új császár, II. Miksa követe. Megbízatása az volt, hogy közvetítsen a Zsigmond Ágost és felesége, Habsburg Katalin között kitört vitában. Miként az ismeretes, az utolsó Jagelló királynak e harmadik házasságából sem született utódja. Miközben Dudith sikertelenül próbálta megakadályozni a királyné távozását Ausztriába, Katalin radomi udvarában megismerkedett annak udvarhölgyével, Regina Straszównával. A megismerkedést később maga Dudith igyekezett regényessé színezni (szerelem első látásra), s a korai Dudith-életrajzok elhalmozták édeskés túlzásokkal, például azzal a legendával, mely szerint Regina még találkozásuk előtt álmában meglátta Dudithot mint leendő férjét. Ám valójában kellő idő állt rendelkezésre, hogy a püspök ismeretségbe kerüljön a szépnek egyáltalán nem mondható, beteges udvarhölggyel. Regina családjáról keveset lehet tudni, annyi bizonyos, hogy előkelő, de szegény famíliából származott. Úgy tűnik fel, hogy anyjával együtt abból az évjáradékból éltek, amit a lengyel uralkodó Regina rokonának, a török udvarban szolgáló Ibráhim főtolmácsnak fizetett.

Ez a körülmény egyáltalán nem volt szokatlan. A magyar származású Ferhád és Murád tolmácsok hasonló fizetést kaptak az erdélyi fejedelemtől, Mahmúd tolmács és ugyanezen Murád pedig a német-római császártól. E másod- és harmadállásaikat a követségeknek nyújtott szolgálataikért kapott rendszeres bérkiegészítésekkel toldották ki. Ibráhim bégről Navagero velencei követ éppen azt jegyezte föl, hogy pénzért mindenre kapható, s ez hihető, hiszen a szultáni udvar tisztviselői legfőbb céljuknak a pénzgyűjtést tekintették.

A szeráj dragománjainak fontosságát jól érzékelteti, hogy János Zsigmond erdélyi fejedelem a bécsi, osztrák származású Mahmúd tolmácsot küldte követségbe Párizsba, azzal a megbízatással, hogy kérje meg számára Valois Margit hercegnő kezét. Mahmúd “csak” beosztott tolmács volt, rangban megelőzte őt Dudith rokona, a lengyel származású Ibráhim dragomán, aki 1551 és 1570 közt szolgált, s summus interpres, illetve maximus interpres, azaz főtolmács volt. Müteferrikának is nevezik, tehát a szultán személye mellé rendelt testőrgárda tagja volt. A müteferrikáknak fontos politikai szerepük volt a szultán udvarában, és gyakran teljesítettek diplomáciai küldetést. Ibráhim a szultán lengyel ügyekért felelős diplomatájaként fontos szerepet játszott Izabella királyné és János Zsigmond Erdély trónjára való visszahozatalában. Ibráhim elkísérte a szultánt 1566-os hadjáratára, ott volt, mikor az fogadta János Zsigmond hódolatát, s Szigetvárnál katonai tolmácsként működött. A Habsburg-udvarban főként azáltal vált ismertté, hogy 1562-ben oratorként ő képviselte I. Szülejmánt Frankfurtban, Ferdinánd fiának, Miksának koronázásán, ahol beszédet is mondott. Frankfurti szereplése a káprázatos ceremóniasorozat egyik kiemelkedő látványossága volt, amint erről Istvánffy Miklós részletesen beszámol. Azok, akik Isztambulban találkoztak vele, a kereszténység “legveszélyesebb, legravaszabb és legálnokabb ellenségét” látták benne, aki ráadásul bosszúálló is: egy német követet például a Krímbe (Kaffába) száműzetett, mert az őt egy levélben bakkecskének titulálta.

Lech Szczucki utal arra, hogy 1565-ös első követsége idején Dudith András házasságra még alig, aposztáziára pedig egyáltalán nem gondolt. A magyar alkancellári címre pályázott, de Giovanni Michiel, Velence bécsi követe szerint az esztergomi érseki széknek is várományosa volt. 1565-ig egyházi karrierje akár még a nősülési szándékkal is összeférhetett, hiszen a cölibátus a tridenti zsinaton a pápa és a császár közti vita tárgya volt, éppen Dudith közreműködésével.

Igaz lehet, hogy Dudith egyházi karrierjének derékba törése mögött az új pápa, V. Pius megválasztása áll. Az egykori inkvizítor a Szentszék trónján nem sok jót ígért a Dudith-féle liberális főpapoknak. Dudith követi küldetése sikert alig hozott, a kívánt magyarországi állást sem kapta meg, s bizonyos, hogy a császár pénzadománya ellenére anyagi gondokkal küzdött: túladott a pécsi püspöki kincstár egyes arany- és ezüsttárgyain, s püspöki infuláját is zálogba csapta. Ebben a helyzetben érett meg benne a gondolat, hogy végleg Lengyelországba költözik, lemond püspöki címéről, követi rangjáról, és megnősül. Dudith Regina Straszówna anyjának fontos szerepet juttat döntésében: “non dirò al matrimonio mio del quale non ho voluto far consapevole anima nata, eccetto mia moglie con la madre sua etc.” Felmerül a kérdés: vajon mire alapozta Regina anyja, Anna Straszówna az ifjú pár jövőjét? A lengyel királytól csak szerény segélyre számíthattak, s Miksa, Dudith legfőbb patrónusa elől a házasságot hosszú hónapokig titkolták. A lengyel költők és értelmiségiek (köztük Kochanowski) lelkes dicséretei sem feledtethették a bizonytalan jövő miatt érzett aggodalmat. Akárhogyan is, egy ideig abból éltek, amit a törökké lett nagybácsitól kaptak.

Később, tudjuk, Miksa haragja megenyhült Dudith iránt, s körvonalazódni látszottak az egykori püspök új munkakörének körvonalai, s Dudith hamarosan a császár félig titkos ágense és informátora lett. Nem tudjuk, ezen új szerepben felhasználta-e isztambuli sógorával való kapcsolatát, azt sem ismerjük pontosan, milyen mértékben “tartották a rokonságot”. Valószínűleg Dudith hozzáférhetett azokhoz az információkhoz, amiket Ibráhim révén a lengyel király kapott, s ezeket továbbíthatta a császárnak. Ennek egyetlen – halovány – nyomát találtam Dudith levelezésében. 1569. március 18-án jelezte a császárnak János Zsigmond erdélyi fejedelem háborús készülődéseit: “Og et Magog contra maiestatem vestram sacratissimam movere dicuntur” – s ezt a hírt éppen a májusban Lublinba érkező török követ, Ibráhim bég erősíti meg.

Dudith mindenesetre nyíltan nem dicsekedett előkelő török rokonával. A botrány így is égbekiáltó volt. Dudith “olyan gyűlöletet keltett maga ellen, hogy mivel jómaga nem volt máglyára vihető, képmását égette hamuvá a hóhér Rómában”. A püspök “eretnek felesége” mellé már csak a török sógor hiányzott. Mindazonáltal bizonyítható, hogy ismerték egymást, s rokoni kapcsolatukat mások előtt sem titkolták.

Johannes Praetorius, a híres altdorfi matematikaprofesszor egy időben Dudith házában élt mint gyermekének magántanára. Később is komoly szerepet vállalt Dudith életrajzának megalkotásában, levelezésének összegyűjtésében és a Jacques de Thou-féle életrajz előkészítő munkálataiban. 1607 márciusában levelet írt Georg Michael Lingelsheimnek, a pfalzi választófejedelem udvari tanácsosának, a Jacques Thou-féle életrajz előszava szerzőjének. Ebben személyes emlékeire hagyatkozva írja Straszównáról: “fuit illa quidem ex nobili familia, cuius matrem uidi in Polonia, frequenter filiam suam uisitantem; frater item saepius occurrit; familia Strass ducta fuit, non magnae famae; alter eius frater Bassa fuit in Turcia potentissimus, qui in iuuentute forte captus fuerat”. Jól láthatjuk tehát, hogy a rokon pontos rangját leszámítva Dudith barátai eléggé jól informáltak voltak a török sógort illetően.

Ugyanezt fordítva is elmondhatjuk. Ibráhim bég is beszámolt ismerőseinek híres rokonáról, ráadásul épp akkor, amikor a nősülés és az aposztázia botránya még friss volt.

1567-ben a második Verancsics Antal-féle követséggel Isztambulba érkezett Marcantonio Pigafetta, vicenzai hadmérnök, jeles katona, az egri püspök katonai szakértője. Törökországi utazását kitűnő megfigyelésekben, eleven stílusú városleírásokban gazdag Itinerariójában örökítette meg, mely 1585-ben jelent meg Londonban. Ebből kiderül, hogy Isztambulban találkozott Ibráhimmal, aki beszélt neki híres lengyelországi rokonáról, Dudith Andrásról: “Li dragomani, come s’è detto, sono gl’interpreti delle lingue. Di questi non vi è numero determinato, ma sono quattro, cinque, sei et più secondo che ve ne hanno copia. Costoro secondo il loro valore, et secondo il favore, che hanno, ascendono in essistimatione et riputatione appresso gl’huomini. Hebraino, che tra questi tiene il primier loco, è di natione Polono, et natto nobile, et secondo che egli dice parente hora di Andrea Dudicio, huomo celebre, il quale in Polonia ha preso per moglie una stretta parente di costui. Intende la lingua italiana, latina et tedesca, ma niuna come si deve.” Amit tehát Dudith csak szűk baráti körben terjesztett, azt Ibráhim egyáltalán nem akarta titkolni. A török rokonság híre egyébként nyilván Pigafetta katolikus honfitársait dühítette leginkább, akiket Ibráhim szívesen megfricskázott.

Dudith és Ibráhim kapcsolatáról további adatokat nem ismerek. A forrásokból figyelmes olvasással sem derül ki több, mint a rokonság ténye, s az, hogy ezt mindketten bizonyos fokig “ápolták”.

Érdemes felfigyelnünk arra is, hogy kettejük tevékenységi köre sokban hasonlított egymásra. Ibráhimot rendkívül befolyásos török politikusnak írják le a keresztény követek, aki az említett nyelveken kívül franciául és görögül is tudott, legalábbis tanult. Mindketten abból éltek – s nem is rosszul –, hogy a legmagasabb színvonalon, és végső soron hűen szolgálták urukat: az egyikük a szultánt, a másikuk a Habsburg császárt. Nem véletlen, hogy sem Ibráhimnak, sem a többi dragománnak soha semmi bántódása nem esett azért, mert informálták az ellenfelet is. Pigafetta azt írja, hogy “questi dragomani debbono essere huomini molto fidati, perchè in tutte l’attioni che passano con principi christiani, è necessario, che vi intervenga l’opera di costoro”. Dudith András császárhűségéhez sem fér kétség. Nemcsak becsülte, szerette is uralkodóját. Ezt fejezi ki az a gesztus, ahogy Regina Straszównától született gyermekeinek nevet választott: az elsőt önmagáról, a másodikat édesanyjáról, a harmadikat az uralkodóról nevezte el.